A lelkem legmélyebb bugyraiból

Nagyon rég volt, hogy utoljára írtam a naplómba, évekkel ezelőtt. Nem is tudom pontosan megnevezni az okát, egyszerűen lekötöttek a mindennapok a történései. Elég nehéz időszakon vagyok túl (vagy még nem...), elég meghatározó dolgok történtek velem. Az velük a baj, hogy nem pozitívak. Igen Gazza8, kicsit megint sírós post következik, de ezután már csak pozitívval fogok szolgálni, azt hiszem ez is egy olyan dolog, amit itt ezzel a bejegyzéssel le kell zárnom. :)

A legmeghatározóbb ilyen történés, hogy a 4,5 éves kapcsolatomnak Beával vége lett, 2 hete döntöttünk úgy végleg, hogy elválnak útjaink. Elég nehéz ezt kezelni, nem vagyok gyakorlott még a dologban, de megpróbálok a lehető legpozitívabban hozzáállni. Nem tudom, hogy olvassa-e még a naplómat, mert már tudta ő is, hogy régen írtam ide, de valószínűleg pont ezért nem, bár ki tudja.

Nem a szokványos dolgok miatt (feltűnik valaki új a színen, megcsalás, totális kiszeretés a másikból stb.), de úgy éreztük, hogy a jelenlegi helyzetben nem vagyunk boldogok együtt, és így ez a legjobb döntés. Megmondom őszintén, annak ellenére, hogy mindketten egyformán benne voltunk ebben a döntésben, iszonyatosan nehéz elfogadni. Biztos kell hozzá még egy kis idő, mire teljesen megbarátkozok a gondolattal, mivel 4,5 évig az életem része volt. Nem tudom, másoknál ez hogy működik, de egyáltalán nem tudok rá haragudni semmi miatt, és szerintem ő sem rám, bár lehet, hogy úgy könnyebb lenne. Még mindig beszélgetünk olykor, bár csak rövid időkre, de tudom, hogy ez nem jó. Közös a baráti társaságunk is, ez sem könnyíti meg a helyzetünket, de én nem szeretném, hogy ha az ismerőseinknek választani kellene, így el kell fogadnunk a helyzetet. Mivel együtt laktunk, átköltöztem erre a 2 hónapra "régi lakhelyemre" a haverokhoz, ebből nem csináltunk problémát, az én kevéske cuccomat nem volt nehéz átvinni, Beának "kicsit" tovább tartott volna. :)
Talán ilyen szempontból nekem könnyebb dolgom van, azért a haverokkal való ökörködés nagy segítség.

Életemnek egy nagyon szép periódusa volt ez, nem bántam meg 1 percét sem, nagyon jól éreztem magam, és soha nem fogom őt elfelejteni. Kívánom neki a legjobbakat, hogy legyen boldog, legyen egy olyan állása, amit szeret és amivel elégedett, valamint a legfontosabb, hogy találja meg élete szerelmét.

Erre is gondoltam már, hogy milyen lesz arról értesülni, hogy van már neki valaki, hogy fogom feldolgozni, de inkább legyen így, mint hogy egyedül legyen. Erős vagyok, és képes leszek elfogadni azt is. Bár ez biztos fordítva, neki is nehéz lesz, de ezzel kapcsolatban elhatároztam néhány nyilvánvaló dolgot.
Semmilyen körülmények között nem fogok az ismerősi köröm környékéről sem ismerkedni lányokkal, mert szvsz nem fair. Először is eszméletlen sok szép lány van mindenhol, így nem szorul erre az ember, hogy fölöslegesen idióta szituációkba keverje magát, és nagyobb fájdalmat okozzon a másiknak. Nyilván megpróbálom azt a szituációt is elkerülni, hogy közösen legyünk együtt valahol, mert ezt sem szeretném. (bár lehet, hogy ez a 2 hónap azért erre úgyis kevés) Szerintem ez a két dolog korrekt.

A kapcsolatból rengeteget tanultam, átgondoltam milyen hibákat követtem el, mit kellett volna másképp csinálni, mi miatt juthattunk el idáig. Nem 1-2 napot szántam erre, igazán körüljártam a dolgot. Most viszont abban biztos vagyok, hogy egy ideig nem kívánok ilyen komoly kapcsolatot. Nem azért, mert bármi baj lenne vele, meg mert én ennyire nem bírnám a monogámiát, a 4,5 év minden percében tökéletesen hűséges voltam. Egyszerűen csak most ezután úgy érzem, hogy nem akarom egy ideig. Nem fogom persze tudatosan kerülni, de igyekszem könnyedebben kezelni a dolgot, persze továbbra is teljesen tisztességesen, mert ilyen vagyok.

Azt hiszem ennyi elég is a szerelmi életemről, tovább nem ragoznám a dolgot. A másik nehézség, ami mostanában, gyakorlatilag párhuzamosan futott az előző témával, az egyetem. Alapvetően könnyű az egyetem, szándékosan maradtam még 1 évet, elsősorban anyagi megfontolásból, azt is átgondoltam, elfogadtam, így döntöttem. Most viszont nem ez történt.

Valahogy annyira lazán vettem az egészet, meg már ki is ábrándultam belőle, ebből az elvégzem, diplomám lesz, jó állásom dologból, hogy tényleg nem foglalkoztam vele. Ettől függetlenül meg akartam csinálni, de talán nem volt hozzá elég erőm. A szakdolgozatom, meg a szigorlatom volt már csak, na meg az államvizsga, de az a szakirányunkon már nem egy nehézség elvileg. Viszont, a szokásos utolsó pillanatra hagyom a feladataim hozzáállás miatt most méreteset szívtam. A külső konzulensem úgy döntött, hogy 3 nap alatt nem fogja tudni átnézni a szakdogám, van más programja is, így pedig nem adja hozzá a nevét. Teljesen jogosnak gondolom, az én hibám. Most is úgy érzem, hogy meg is érdemeltem. Valahogy van egy olyan érzésem, hogy mostanában ezek a pofonok kellenek ahhoz, hogy végre igazán felébredjek. És kicsit kezdem is úgy érezni, hogy fel is fogok...

Sajnos szüleimnek nagy csalódást okoztam ezzel, megviselte őket a dolog, és nem igazán tudtam érthető magyarázattal szolgálni. El kellett volna végeznem most, de elbasztam, és erre nincs mentség. A következő fél évre fizetni fogok, nem tudom hogy mennyit, de remélem nem sokat így kredit nélkül, szakdogával és szigorlattal. Meglátjuk. A lényeg, hogy most meg kell erre keresnem a pénzt, sőt, sokkal többet kell ennél...

Tudom, a Pókerrel bármi lehet, bármikor vége lehet, ezért kell most mindennél jobban küzdenem. Szeretem ezt csinálni, szeretek játszani, szeretem tanulni, élvezem, amikor elviszek egy 3 BI-es potot, amikor szintet lépek, és amikor úgy érzem, hogy az adott limittől is jobb vagyok. Sokszor ábrándozok azon, hogy milyen érzés lesz NL200-400-on játszani, vagy még feljebb. El akarok oda jutni, de eddig nem sikerült. Hogy miért nem sikerült, az megint nehéz kérdés. Ha meg kellene válaszolnom, csak azt tudnám rá mondani, hogy ez is az én hibám.

Nem akartam eléggé. Nem tudom megmondani miért. Kicsit úgy érzem, hogy amikor egy ilyen stabil, szép párkapcsolatban van az ember - legalábbis én - , akkor elkényelmesedik. Nem akar egyre jobb és jobb lenni. És ez nem a leányzó hibája, hanem a fiúé. Nem kellene megelégednie azzal ami van. Most kezdem úgy érezni, hogy egyre jobb és jobb akarok lenni mindenben. Elsősorban jobban akarok pókerezni, és egyre feljebb és feljebb jutni, hogy ez teremtsen egy biztonságos alapot a többi dologhoz, amit még akarok. Vagyis: még több barátot akarok szerezni, többet akarok szórakozni, többet akarok sportolni (kipróbálni minél több sportágat, újakat is, vagy olyan régi dolgokat csinálni, ami valahogy kimaradt az utóbbi időben: foci, úszás, ping-pong, futás, kondizás stb.), olvasni, és ha már tényleg igazán jól állok, akkor utazni. Tudom, ezek egyelőre csak álmoknak tűnnek, de képesnek érzem magam arra, hogy elérjem. Ha nem sikerül, nem sikerül, de mindent meg fogok tenni érte, hogy ne így legyen, akármilyen szentimentálisan hangozzék is most ez. A pókeren kívül természetesen igyekszem arra is figyelni, hogy milyen egyéb pénzszerzési lehetőségek vannak, mert vannak. Mindig vannak.

Akármilyen csúnya is legyen, szerintem a legutolsó az, hogy dolgozol egy multinál, egy gyárban vagy akárhol. Én már ezt régen is láttam, és most, hogy az egyetemet már elvégzett ismerőseimmel beszélgetek, egyre biztosabb vagyok ebben. És nem azért, mert lusta disznó vagyok. (persze tudok az is lenni :) ) Hanem azért, mert kihajtják belőlük a lelket, és ezért cserébe nem kapnak megfelelő fizetést. Gondolom ezt nem kell ecsetelnem, mindenki ismeri. Ez nem fair. Nem fair, hogy dolgozol napi 10-12 órát, mellé utazol, és nincs időd semmire, csak azért, hogy ne halj éhen. Úgy hiszem, hogy nem ezért születünk. Tudom, hogy vannak, akik ennek is örülnének, és vannak, akiknek esélyük nincs még erre sem, állandóan éheznek, és rosszabbul élnek, mint az állatok. Ez is szörnyű. Én, amíg van választási lehetőségem, addig ezt nem akarom. Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy ez legyen a jövőm. HA ez lesz, megint csak azt tudom mondani, hogy így jártam, de akkor is mindent meg fogok tenni, hogy ne így legyen. És ha mindent megtettem, akkor már nem rajtam múlik.

Egyelőre NL50-en járok, Ongame-en játszom 5max-et, rengeteg Deucescracked videót nézek, jegyzetelek, handeket postolok, és most már elkezdem majd a limit regjeit is jobban tanulmányozni. Napi 5-6 órát játszom, 1 órát videózok, 1 órát elemzek. Ez így átlagban van, lesz ennél több is, kevesebb is. Most kell sok időt beleölni, fellépni 100-ra, 200-ra, és ameddig csak tudok. Nem akarok megállni. Egészen addig megyek, amíg a képességeim engedni fogják. A játékom elég drasztikusan változott az utóbbi időben, 30-on 24/20 körül játszottam, 50-en viszont még lazább lett, valahogy így önmagától, olyan 26/22 lehet. Persze, ez önmagában nem jelent semmit, de összességében is sokkal agresszívebben, valamint megfontoltabban játszok. Nemrég léptem fel 50-re, és most először jól sikerült, bár nem akarom elkiabálni. Nem tudom, mikor tilteltem utoljára, Tommy Angelo Eightfold Path-je sokat segített, kétszer hallgattam végig, igyekeztem mindent hasznosítani belőle. Persze az is sokat segít, ha magabiztosabb vagy a játékodban, és nem azon tiltelsz, hogy milyen baromságot csináltál már megint. (a lecallolt 3rd barrell blöffjeimet sem érzem mostanában baromságnak, ha úgy érzem, hogy jogos volt, régen meg az ilyen például iszonyatosan demoralizálni tudott)

Nos, ennyit rólam. Ez bizony valami mocsok hosszú post lett. Nem tudom, kinek van kedve az ilyen lelki ömlengéseket elolvasni, de ha volt ilyen, akkor az megtisztelt vele. Ezután pozitív, vidám postok fognak jönni (sry Gazza8), meg majd visszatérnek a filmes bejegyzések is, mert láttam időközben egy pár művet, és majd szerintem csinálok egy videósorozatot is, ha feljutottam NL100-ra, bár lehet, hogy egy leakfinder NL50-est is tolok még előtte. :) És ott majd ízekre lehet engem szedni, hogy mekkora fish is vagyok valójában. :) Ja, még valami. Gazza8 ugyan győzködött, hogy menjek HU-napra, vagy mi a szöszre, és meg is ígértem, hogy átgondolom, mégsem mentem, de tényleg lekötöttek a dolgaim, és nem akartam ezt neki nagyon magyarázni. Most viszont megígérem, hogy ha lesz valami OPHU-s összejövetel, akkor maximálisan törekedni fogok arra, hogy részt is vegyek rajta. :) Ott majd lehet élőben is oltani a nevemmel, ami biztos nagyon fun lesz. :D

Mindenkinek sok sikert kívánok, a kártyában is és a szerelemben is egyaránt, és ne higgyétek el, hogy nem működhet együtt a kettő! ;)